....a kis oroszlánok szülei pedig 16:12-kor indulnak útnak, hogy aztán 18:36-ra szülővé válhassanak. Persze ez kicsit csalás a császármetszés miatt. De a mi kis oroszlánunknak ilyen anyuka jutott;)
Szóval szülésünk/császárunk története:
Kezdődött a telefonnal, amikor is visszahívott Herczegh, hogy mi újság. Elmondtam, hogy vannak fájások, szerintem nem túl erősek és nem is pillanatra pontosan rendszeresek, de mégis, meg hogy szintén szerintem szivárog a magzatvíz. Mondta, hogy oké, akkor nem kell parázni, de csomagokkal együtt irány a klinika, ott lesz egy ctg, meg az egyik kolléga megvizsgál, aztán beszélünk a továbbiakról. Indultunk is (vicces, hogy a kismama alkalmazás napi szentenciája az alábbi volt: "Próbáljátok ki, mennyi idő alatt értek otthonról a szülészetre!"), a Forma-1 ellenére elég gyorsan sikerült beérni, mire Herczegh doktor hívta a szülésznőt, addigra már a ctg-n voltam és már túl is voltunk egy fájáson....amit én marhára nem éreztem erősnek a gép szerint viszont klasszul maxos volt:P Ekkor a szülésznőnek doktorunk már azt mondta, hogy jön be, és ő fog megvizsgálni. Mire a következő - szintén maxos fájás - lefutott be is ért. A fájások eddigre egyébként már 5 percesek voltak, bár szerintem továbbra sem vészesek. Jött a kukucskálás, ami viszont baromira fájt, pedig tényleg óvatosan csinálta. Megállapította, hogy tényleg szivárog a víz, szóval akkor irány az előkészítő, mert császár, nincs mese tovább:)
 |
| Bazi méretű pocakommal az előkészítőben:) |
Az elég zsenge koromban kiderült hogy nagy valószínűséggel nem lesz lehetőségem megtapasztalni a hüvelyi szülés szépségét. (14 éves korom óta mondogatta minden nődoki) így végülis nem lepődtem meg. Bár volt valami vicces bája a 20. héten megbeszélni hogy mikor is szülessen Zsebi. Aki aztán végülis másként döntött...szóval szülők/orvosok terveznek, aztán a baba/természet dönt:)
Vasárnap lévén elkezdték berendelni az ügyeletes dokikat, asszisztenseket, közben engem meg elkezdtek előkészíteni. Kaptam szexi kórházi hálóinget (szerintem totálisan feleslegesen), szuper vénaellátottságomra tekintettel jött az anesztes asszisztens branült bekötni (nem is bénázott sokat, és elsőre talált jót), nagyon kedves volt, mondta, hogy számítottak jöttömre, bekészültek mindenféle mini intubáló eszközzel. Megbeszéltük, hogy azért remélhetőleg nem lesz rá szükség. Mire az anesztes orvos befutott már másfél infúzió lecsorgott:) Átbeszéltük gyorsan még egyszer a spinált, meg hogy mikor ettem utoljára (korábban a mikor székeltem kérdés is felhangzott...de beöntés szempontból sikerült helyes választ adnom, mert mondták, akkor arra nincsen szükség:)). Kaptam katétert...ilyenről eddig nem voltak emlékképeim, de sokkal kevésbé volt vészes, mint gondoltam. Innen irány a műtő és akkor itt jöttek az érdekességek, mert a megbeszélés ellenére KáeM-et nem engedték be velem. Aztán megbeszéltem az anesztesekkel, hogy de igenis be fog jönni, meg Herczegh is többször jelezte, hogy be kéne már hívni...nem jöhetett csak amikor már a teljes érzéstelenség beállt...és ez nem ment gyorsan. Bizonyára én sem voltam túl ügyes, de a doki sem volt éppen a helyzet magaslatán, lévén ha ott lett volna, nem kell 9szer szúrnia a hátamat, mire végre sikerrel jár (és akkor a lidokainokat még nem is számoltam).
 |
| Másnapi - elforgatott - fotó a sok lyukacsról |
Hiába aneszteziológiai szempontból nem vagyok egy könnyű eset a jelek szerint. Mindegy, jött a zsibbadás, meg az érzéketlenség...vagyis teljes fájdalomérzékelés hiány, mert érezni éreztem, csak nem fájt. Felépítették/rámragasztották a "sátrat", aztán végre beengedék KáeM-et és indult a buli. A műtőben az ember időérzéke megszűnik létezni, de nem tartott túl sokáig, hogy egy határozott és igencsak fájdalmas gyomortájéki nyomással kisajtolják belőlem a mi babánkat (ahogy a fejemnél álló és minden apróságról jelentést adó anesztes orvos mondá tolófájás császáros módra:P). Azonnal felsírt és azonnal elrobogtak vele, sem nekem, sem a kispapának nem mutatták meg.
 |
| 2011. július 31. 18:36:) |
KáeMmel gyorsat tanakodtunk, hogy akkor mi legyen, végülis kiment Zsebihez (akit egyébként a korábban leírt protokoll alapján láttak el éppen és 10/10-es Apgarral büszkélkedhet, annak ellenére, hogy kicsit korábban érkezett)...bár meg nem kapta a babát egyetlen pillanatra sem:( Engem közben belőttek oxitocinnal, hogy a lepényleválás meginduljon...ettől iszonyatosan melegem lett, kaptam is borogatást. Aztán még - érzésem szerint - elég sokat molyoltak rajtam a dokik odalent, negyed nyolc - fél nyolc körül járhatott az idő amikor kitoltak.
 |
| Első puszim a kisfiamnak:) |
Közben azért behozták Zsebit megmutatni és még egy puszit is adhattam neki, illetve KáeM is visszatért:) Az őrzőben tovább csörgedeztek belém az infúziók, de közben visszakaptuk a babánkat is, így elkészülhettek az első fotók és indulhatott az értesítés is. :) Részemről hétfő reggelig voltam viszonylagos mozdulatlanságra ítélve, az őrzőben pedig elvileg 4 órát kellett volna tölteni. Gyakorlatilag tíz óra magasságában áttoltak a szobánkba és elkobozták Zsebikét (az első éjszakára csak külön nyilatkozat aláírásával lehetett volna velünk). Mondták, hogy aludjunk....hát mi próbáltuk, de hát azért nagy esemény szülővé válni, meg aki kórházban tud aludni és regenerálódni annak én sok szeretettel gratulálok, mert nekem igazán sosem ment. Hétfőn reggel korán indult az élet, hamar visszakaptuk a kisfiúnkat....és innen már teljesen új élet kezdődött számunkra, mert család született.:D
 |
| Anya a műtőben is tisztán hallotta, hogy van hangom:D |
Összességében szerintem a halmozott indikációk (inzulinrezisztencia, terhességi magas vérnyomás és a már sokat emlegetett csontozati deformitás) miatti, de végülis mégiscsak valamilyen szinten programozott császárnak több előnye is volt. Bár kicsit kevesebb időnk volt így, mint az előzetes tervek alapján, de azért az alábbi előnyök így is megvoltak: Például nem volt bennem semmi szülés para, koraszülessel kapcsolatosan sem. Volt idő felkészülni, megszerezni minden részletes információt.
Nem mondom, hogy nagy félelem lett, de azért okozott némi izgalmat és zizegést, amikor kiderült, hogy nyitva a méhszáj és végülis bármikor beindulhat a szülés. Mert hát progamozott császárnál ilyenre nem kell számítani...reggel zuhany, aztán műtőasztal, aztán baba a kézbe (erősen stilizálva nagy vonalakban persze:P). Ehelyett így azért észre kellett venni, hogy szülünk...persze értem én, hogy még egyetlen nő sem volt, aki nem vette észre, meg egy gyerek sem maradt bent, meg a testi adottságok miatt esélyem sem volt elveszíteni Zsebit, na de mégis;) Meg így a várakozás is kicsit feszültebb volt.
KáeM pár héttel a császár előtt nagyon viccesen úgy foglamazott, hogy a doki lesz az egyetlen ember az életemben, aki felülről/belülről fog megujjazni, erre a beindult szülés kinyílott méhszáj miatt mégsem volt szükség, de jót nevettünk a megfogalmazáson a doktor úrral is.:P
Van vélemény a klinikáról és az ellátásról is, nem is kevés, de részletesen erről majd kicsit később, mert ez egy hosszabb lélegzetvételű bejegyzés lesz, reményeim szerint nem is az én tollamból:)
