Valahol azt olvastam, hogy még a várandósság alatt érdemes beszerezni a babaruhákat előre 74-80-as méretig. Nos - tapasztalatból mondhatom - ez ott baromság ahol van.
Tekintettel arra, hogy rengeteg ruhával indultunk neki a babázásnak jogosan van tapasztalatom. Összefoglalóan lehet szerencsénk az örökölt ruhákkal, csak kevés az esély rá, hogy a mi gyerekünk is éppen abban az évszakban lesz abban a méretben, mint az, akitől örököltünk. Persze vannak folyamatosan használható darabok, ezek jól is jönnek:) És persze az is előfordulhat, hogy nem azonos fajta ruhákat kedvelünk (vagy kedvel a gyerekünk), én például nagy rugdalózó (talpas nadrág) rajongó vagyok (vagy legalábbis ezeket tartottam praktikusnak, amíg Zsebi nem állt), más meg nem szereti ezeket, inkább külön kisnadrág+zokni párti. Meg hát nehéz ám ellenállni a pici ruháknak, én legalábbis nagyon nehezen tudok, így azért időről időre kap Zsebi egy-egy ruhát, annak ellenére, hogy rengeteg ruhája volt a kedves ismerősök, barátok jóvoltából. (A múltidő azért van, mert hamar jutottunk az örökölt ruhák méretének a végére, most már legfőképpen saját ruhákban nyomul)
Mennyiségre első olvasatra igen kevésnek tűnt a listák által ajánlott. Használat közben bevallom, hogy azt tapasztaltam, hogy alig kell több, mert úgyis folyamatosan (kétnaponta) megy a mosógép:) S a tapasztalatok azért érkeznek most, mert most jutottam oda, hogy összepakoljam a már nem hordott cuccokat:)
Szóval, ami valóban használatban volt (tehát nem az a mennyiség, ami rendelkezésre állt!!!!) az első időszakban a nyáron született és igen gyorsan növő babánknál:
Nem adok meg pontos méreteket, csak kb. A bevarrt címkéken lévő méretezés egyébként is csak tájékoztató jellegű, mert hogy van olyan 68-as body, ami 62-esnek is gyenge, és van olyan 62-es rugdalózó, ami meg 68-asnak is nagy. Szóval szemmérték és próbálkozás:)
A legkisebb ugrifüles hófehérben:) |
Vékony pamut rugdalózó - 10 db
Vastag plüss rugdalózó - 5 db
Ujjatlan body - 12 db (ezek kerültek a rugdalózók alá)
Hosszú ujjas body - 5 db (ezek az ujjatlan rugikhoz és hálózsákhoz voltak főként használatban)
Hálózsák vékony ujjatlan - 2 db (Hosszú ujjas bodyval kapta éjszakára, s igazából nem kellett volna ilyen kicsi méret, mert a nagyobb sem volt zavaróan nagy)
Volt jó néhány rövid ujjas bodynk, ezeknek nem igazán láttam értelmét, mert rugdalózó alá soknak éreztem, magában (ahhoz még nagyon picike és elég fázós volt, hogy egy szál bodyban legyen) vagy kisnadrággal pedig kevésnek, mondjuk én - mint említettem - nem is vagyok kisnadrág+zokni rajongó, főleg nem nagy melegben ilyen pici baba esetében.
A második szakasz: többnyire 62-es ruhácskák (Szeptember elejétől túlnyomó részt október végéig)
Vékony pamut rugdalózó - 5 db
Vastag plüss rugdalózó - 6 db
Ujjatlan/rövid ujjas body - 13 db (ezek kerültek a hosszú ujjas rugdalózók alá)
Hosszú ujjas body - 7 db
Gumis zárt lábrésszel rendelkező kisnadrág - 3 db (Ezek hűvösebb napokon hosszú ujjas, melegebb napokon rövid ujjas bodyval nagyon tetszettek, annak ellenére, hogy pelenkázáskor le kellett venni, nem lehetett csak kicsatolni a lába között.)
Hálózsák vékony ujjatlan - 2 db (Hosszú ujjas bodyval kapta éjszakára. Ez a méret mehetett volna az elejétől, mert ez kitartott addig, amíg már a vastagabbak kellettek.)
Egy sajnálatosan elméretezett ruhadarab...ha jól emlékszem egyszer volt rajta, pedig nagyon tetszett |
A harmadik szakasz: többnyire 68-as ruhák (Október végétől….már nem tudom pontosan meddig)
Vékony pamut rugdalózó - 3 db
Vastag plüss rugdalózó - 7 db
Ujjatlan/rövid ujjas body - 16 db (ezek kerültek a hosszú ujjas rugdalózók alá)
Hosszú ujjas body - 10 db
Gumis zárt lábrésszel rendelkező kisnadrág - 5 db
Vastag hálózsák (74es méretben): 2 db
Pluszban volt használatban egy vastag kezes-lábas 80as méretben, ez egész télen jó volt. Bundazsák 1 db…ezt mondjuk elég hamar kinőtte és a kocsiba sem lehetett bekötni. Őszi kezes-lábasból használtunk egyet. Továbbá kapott egy téli dzsekit, ami totálisan felesleges vásárlásnak minősült…utálta hordani ugyanis.
Teljesen egyértelmű, hogy miért volt felesleges megvenni a dzsekit:P |
Azóta már 80as nadrágok - talp nélküli zoknival hordható változatok, mert 74es méret után már nem nagyon van talpas - (rugdalózók) és a 86os body-k vannak soron, szóval fogynak a méretek. Így, hogy áll, már nincs gondom a zoknival, bár nyilván napjában legalább 10szer fel kell húzni. Későbbi időszakban a hosszú ujjas rugik alá, már nem ujjatlan, hanem rövid ujjas bodykat adtam, de nyáron praktikusabbnak tűnt az ujjatlan.
Az mindenképpen tapasztalat és konklúzió - legalábbis számunkra - hogy ha adott helyről beváltak a ruhák és már ismerjük a méretezést, akkor nem érdemes máshol elcsábulni…mert ilyen miatt, több olyan ruhája is lett Zsebinek, amit csak egyszer tudtam ráadni. Nekünk a Tesco és a Kangaboo vált be leginkább. Az Auchan méretezése és a Brendon árai finoman szólva a vicc kategóriába esnek…hangsúlyozom, számunkra.