Kemény napunk volt ma, négy helyen is jártunk a babával kapcsolatosan: a védőnőnél kezdtünk, beszaladtunk a Róbert Klinikára egy beutalóért, s ha már arra jártunk és időnk is volt, megnéztük a szülőszobát is egy nagyon kedves szülésznő – Nyári Andrea – kíséretével, majd Istenhegyi Géndiagnosztika kombinált teszt, végül a fogorvos barátnőmet látogattunk meg. Ezutóbbiról nem fogok érdemi beszámolót írni, csak annyit, hogy nem éppen tökéletes minőségű fogaim miatt havonta fogok ezentúl vele is találkozni, nehogy a szépen megcsináltatott fogaim valamelyike bánja a várnadósságot.
Szóval a védőnő. Bevallom nem tartom sokra a rendszert, nem igazán látom értelmét a mai világban, az internet korában, de biztos van olyan, akinek hasznos és jó. Mivel azonban törvényi kötelezettség…állítólag, mert a céltörvényt nem találtam meg, hát bejelentkeztem.
Szerdán tart tanácsadót a körzetes védőnő, aki egyébként – a lakóparki levelező listából értesülve – nagyon elfoglalt és nagyon túlterhelt, és viszonylag kedves. A megbeszélt időpontra ott voltunk, igen, mind a ketten, mert számomra természetes, hogy mindenhová elkísér a kispapa is, ahová csak tud, lévén ennél jobban nem tudom belevonni a várandósságba. Nos a Magyar egészségügyben ez nem olyan természetes dolog, legalábbis a tb alapú verzióban. A megbeszélt időpontra be is jutottunk, s már telefonon felkészített a védőnő, hogy ez hosszú lesz, mert sok az adminisztráció. Hát tényleg sok volt, elkérdezgette minden adatunkat, az eü múltunkat és szorgalmasan töltögetett. Mért egy súlyt, vérnyomást, megnézte a vizeletemet, kérdezte, hogy van-e kérdésünk, aztán abban maradtunk, hogy az AFP eredményével a kezemben találkozunk, s mivel azt még nem tudom mikor lesz, hát telefonálok majd.
Nem lettünk puszi barátok, továbbra sem értettem meg a rendszert mibenlétét, de túl vagyunk rajta. Ami viszont nem tetszett, hogy a rendelőben egyszerre két védőnő két kismamának is tartott tanácsadást, ezzel a létező összes személyiségi és betegjogot megsértve. (Egyszer KáeM-et ki is küldték, mert hát magzati szívhangot néztek a másik kismamánál…ami egyrészt azért volt “vicces” mert a sok kórházban és magánrendelőben a ctg vizsgálatot a váróban végzik, szóval nem túl intim körülmények között, márészt meg azért, meg a rendelőben a teljes tanácsadás időtartama alatt végig kopogás nélkül nagyra nyitott ajtóval mászkáltak ki be az emberek:S) Nem tetszett, hogy a kiskönyvembe minden adatot bevezettek az igazán fontosakat kivéve. Nem tetszett, hogy említés szinten eljutottunk oda, hogy ne egyek nyers húst, de azt már nem hogy ilyen állapotban hogyan is kell viselkedni (együtt élni) állatokkal. Kaptam Gondozási tervet (egy fénymásolt lap), Kismama magazin mintapéldányt, Felicitásos kiadványt és persze a kiskönyvet….ami az Átkosban lényegesen jobban/barátságosabban nézett ki. /A képen anyukám velem való várandósságához kapcsolodó kiskönyve látható./