2011. június 26., vasárnap

Gyerekszobafestés - Pingálók

Nos sokat gondolkodtunk, hogy magunk csináljuk-e, de aztán arra jutottunk, hogy egyrészt ehhez a fajta művészethez kevés a tapasztalatunk, másrészt a közösen eltölthető időnk is.

Az első vonások
Pingálók....munkában:)
Szóval végülis arra jutottunk, hogy profira bízzuk a munkát. Elkezdtünk hát keresgélni. Akadt választék a neten bőven. Elkezdtem árajánlatokat bekérni...na innen látszott, hogy igazából nincs is semmiféle válság kis országunkban, legalábbis a hozzáállás ezt mutatta, mert hogy volt olyan ahol még egy korrektebb árajánlatra sem futotta, olyan is, aki válaszra sem méltatott, olyan is aki úgy gondolta a többi piaci szereplő leszólásával érhet el kellő hatást és olyan is, aki az ígéret ellenére mégsem keresett meg, vagy mégsem készítette el a látványtervet. 

Látványtervek
Ilyen felhozatal mellett igazán megörültem, amikor az üres fal fotóinak elküldése után egy nappal meg is kaptam az ígért látványtervet a Pingálók csapatátától. Nagyon tetszett is, amit küldtek. Ezután jött az árajánlat, ami szintén az elfogadható kategóriába esett. Aztán kitaláltuk, hogy még egy falszakaszra kérnénk festést (erre a középső képen látható látványterv érkezett elsőnek, ezt kicsit vadnak éreztük, helyette kaptuk a másodikat), szóval kicsit módosultunk, de ezt is rugalmasan kezelték. Továbbra is nagyon szimpatikus volt a hozzáállás. Egyeztettük az időpontot a pontos címet és vártunk. Aztán két nappal az időpont előtt érkezett egy e-mail, hogy akkor jönnek, de pakoljunk ki, meg takarjunk le mindent, meg készítsünk létrát...nos itt kicsit megtorpantunk, hogy mégis ki szolgáltat kinek, de lebeszéltem KáeM-et arról, hogy felhívja a hölgyet és elbeszélgessen vele.

Finomhangolás
Elérkezett a várva várt nap, meg is érkezett két hölgy, ahogy ígérték. Bevették magukat a gyerekszobába, segítettek kipakolni, ami még szerintük útban volt, magukra csukták az ajtót, majd mikor elkezdték készíteni a vázlatokat, akkor kértek egy ceruzát....nos ezen a ponton már gondolkodtunk, hogy megkérdezzük, hogy festéket hoztak-e:P Visszafogtuk magunkat, de nagyon "érdekes" volt, hogy becsukódtak a gyerekszobába és minimális kommunikáció mellett dolgoztak (idővel egyre kellemetlenebb volt, hogy a saját lakásunkban egy általunk fizetett szolgáltatást nem követhetünk folyamatosan figyelemmel....néha már-már zavarban voltunk, ha be akartunk menni meglesni hogyan haladnak). Időnként bementem fotókat készíteni, megkínáltam őket üdítővel, ezt elfogadták, később az ebédet viszont nem. Bevallom ez meglepett, eddig a nálunk dolgozó "mesteremberek" örömmel szokták venni, ha kaptak enni, de sebaj. 

Keverem-kavarom:)
Munkában
A hozzáállás ellenére a munkájukkal elégedettek vagyunk, csak tényleg azt sajnáltuk, hogy ez ennyire zárkozottan készült, hogy a művészeti profizmus ellenére ilyen apróságokra nem figyelnek, hogy minden felszerelésük, mint például a ceruza is, meglegyen. Dehát a művész lélek az művész lélek, ennyi beleférhet. Viszont maradt pár bosszantó apróság, amely pont a művészi igényesség miatt érthetetlen. Ilyen például a pálmafás pingvinnek az egyik szárnyába belefestett fehér tengerhab, illetve egy két festék foltocska.

Profiknak is kell a puska;)
Minden fenti kritikai észrevétel ellenére egyébként professzionális munkát végeztek, a képek szépek lettek, megfelelnek az eredeti elvárásunknak, és szívesen ajánljuk bárkinek őket (van is érdeklődő;)).

A kész falfestmények
A munka összességében két nap alatt (bő 11 + 10 órában, legalábbis ennyi időt töltöttek el a babaszobában) készült el. Szombaton ketten dolgoztak, míg vasárnap többnyire hárman, de délután a finiselésben 5-en. Kicsit tartottunk tőle, hogy a spéci festék (lemosható latex festékkel van kifestve a szoba) nehézséget okoz, de nem volt semmi gond. Piszkos anyagiak szempontjából a fenti képekért - tulajdonképpen három kompozíció - összesen 120 ezer magyar pénzt fizettünk. S kaptunk ajándékot is pluszban:)
Ajándék gyerek babzsák
Ajándék zsebes tároló

/A fenti képeket - a látványtervek kivételével - mind mi készítettük, és nem időrendi sorrendben kerültek becsatolásra a bejegyzéshez./