A kitűzött napon valahogy Mazsi is úgy érezte, hogy eljött az ideje, mert hajnalban már kezdtek összerendeződni a fájások. Így úgy döntöttünk, hogy nem baj, ha picit a tervezett időpont előtt érünk oda.
Nem voltak nagy elvárásaim a SOTE-val, és úgy általában a magyar egészségüggyel kapcsolatosan sem, hiszen elég régóta rovom ezeket a köröket az országban, hogy ismerjem őket. Tekintettel arra, hogy ráadásul a II. női átmeneti helyen van, még inkább nem voltak extra elvárásaim.
Felmentünk, a szokásos tapló magyar ellátás fogadott. A beteg a hús, a hozzátartózó (igen, az apuka is) a kolonc. Ebbe újdonság nincs. Előrelépés annyi volt, hogy legalább az apás szülés (császárnál is!!) elméletileg természetes, sőt még egy apás ruha autómatát is felállítottak, hogy ki lehessen váltani a felszerelést. Gondolták ezzel le is kötnek engem, a kismamát meg majd bent rendezik a húsdarálóban, mi közöm van nekem ehhez, a betegjogok magyarországon amúgy is smafu (mire túl voltunk a szülésen, gyakorlatilag az összeset meg is sértették..), úgyhogy ennek megfelelően jól ki is zártak. Mondjuk ez hiba volt, de ez más kérdés. Végülis pár 10 perc múlva kijött egy smasszer, aztán le akart verni, hogy mi az hogy még nem vagyok beöltözve, meg egyébként is mit rontom itt a levegőt, de ha már itt vagyok, akkor huzzak be, ne is lássanak.
Amikor tájékoztattam, hogy a 8 általánost amit másodszori nekifutásra sikerült elvégeznem, megtanultam olvasni, és elmerészeltem olvasni a használti utasítást, mely szerint majd csak a higéniás okok miatt csak az előkészítőbe bontsam ki, és vegyem fel a ruhát, akkor kb. a “ hülye vagy anyukám” morrantással jelezte, hogy ne feszítsem a húrt, mert engem is bevág egy szobába szülni akár van mit akár nincs, és akkor leshetek. Mivel én alapveteően mindenki szeretek, ezért nem szerettem volna csalódást okozni nekit, inkább örömszerzés céljából teljesítettem a kérést.
Persze a benti részen sem volt túl nagy varázslat. Megint megmutatatta az egészségügy, hogy a tankönyvi protokol követése, és nem az értelmezése a cél. Szobába tesszük, öltözzön át, ctg, branül, oszt’ had szenvedjen.
Namost ez azért teljesen ok, mert a pizsama a full felesleges dolog, mivel csak kb arra jó, hogy az ember utána már a bekötött branüllel meg madzagokkal együtt is tornázhasson egyet, mivel a műtét előtt úgyis le kell venni. A CTG 1 órával a műtét előtt több mint felesleges, főleg egy aktívan mozgó babánál, amit mi sem mutat jobban, mint hogy kb a kukáig kísérték el az eredményét, még a leletekre se került fel, mert ugye teljesen irreleváns volt. A branül bekötése már külön kabaré volt. Mikor bejött Ursula, már látszott, hogy a szakmai gyakorlatának minőségi pontszámait már csak az intelligencia hányadosa múlja alul. Azért a kellemetlen kudarcoktól megkímélendő őt, a sérülésektől a páromat, felhívtam a figyelmét, hogy bár nagyra becsülöm a szakmai tudását, de esetleg jobb lenne, ha mégsem próbálná meg, és hívna egy aneszteziológust, mert speckó az anatómia.
Persze hülye vagyok. Mit gondolok én, hogy majd ő nem tudja megcsinálni, elvégre ő itt a Jani, ja nem, Ursula. Ő megcsinálja. Elvégre Hanibál is bevette Rómát.. majdnem. Ő is bebökte, majdnem. Illetve be is bökte, 2x is, csak nem jóhelyre. Sebaj, volt még másik anyuka is a szobába, gyakorlásként addig beböki nála, és ha ott sikerül, megpróbálja újra itt. BIztos a lámpa láz, de ott sem sikerült. Nagyon nem. Sikerült egy eldurrantott vénát produkálni szegény lánynál.
Alapvetően én értékelem a lelkesedést, de azért nem baj ha önkritikával is párosul. Ez a második elmaradt. Ő most már nagyon lelkes volt, ismét visszatért hozzánk, újabb két darst dobás után feladta. Jött a felismerés. Hát ide aneszteziólógus kell, mert ezek a betegek nem képesek normális anatómiát produkálni. Persze, elvégre, ha az ember azt gondolja, hogy egyedül ő normális, akkor a többi hülye?
Nah az anesztest szegényt majdnem reanimálni kellett mikor meglátta a bulihuligán által ott hagyott nyomokat, de természetesen elsőre berakta. Igen, számomra ők mindig is egy misztikus orvosi ág marad. Nyugodtak, emberségesek, vérprofik, kedvesek. Ő mellesleg még szép is volt.
A műtétig már sok érdekes nem volt, bejött az orvosunk a szokásos jópofira, a kedvenc kabalája is bejött egyet bökdösni (a segéd dokija). Majd nemsokára jött a szokásos koreográfia a műtős fiú-nagykerekes asztal, műtő.
Az egyetlen amit nem tudok sem megemészteni, sem megérteni az anesztesekbe, ez a lámpaláz-félénkség jellegű dolog. Ugyanis itt is, mint Zsebinél (Bogykánál az erőszakosságunk miatt végül bent voltam) a spinál beadásáig-hatásáig kint kellett várnom. (bár állítólag utána is csak V erős ráhatáaára engedtek be). De itt végre nem volt gond a kamerázásból.
A műtét csak olyan szempontból nem tartalmazott sok újat, hogy már 2x láttam ilyet. Azaz hasonlót, csak profin. Merthogy értem én, hogy ez egy oktató kórház, de egyrészt ennyi bénázást, másrészt egy előre tudott problémás terhességről lévén szó, alapból nem szabadott volna, hogy legyen. Néha már kínomban kerülgetett a röhögés, hogy annyira nem tudták mit hogyan, vagy azt is rosszul. Azért nehezen eljutottunk a babáig, akit 3.-ra sikerült is kinyomni.
