Az intenzív osztályok mindig egy nagyon furcsa világ. Egyrészt, mert a természetéből fakadóan sokkal szigorúbb szabályok vannak érvényben, emiatt egy nagyon zár világ - kórház a kórházban, másrészt mert a betegek is speciálisak, hiszen azért vannak itt, mert intenzív ellátást igényelnek.
Mikor Mazsit áthozták, akkor engem leültettek az előtérbe (már ide is csak beengedéssel vagy a dolgozóknak kártyával lehet bejutni), hogy majd szólnak, ha be lehet menni hozzá. Ez a várakozás körülbelül három óra hosszúra sikeredett, miközben megint senki nem mondott semmit, hogy most valójában mi is tart ennyi ideig. Úgy kb. az idő felénél az egyik doki kijött, aki már párszor elviharzott ki-be, és gondolom látta, hogy nagyon szenvedek ott, hozott egy mappát, illetve kitöltendő papírokat. Mondta, hogy kis türelem még, de addig is olvassam végig, illetve töltsem ki a megfelelő papírokat.
Aztán végre beengedtek. Egy nagy terembe kellett menni, ahol körbe 8 baba feküdt. Kaptam egy köpenyt, bemosakodtam, aztán megmutatták melyik gép- és kábel-cső hálózat alatt található a mi babánk.
És itt találkoztam először azzal a helyzettel igazán, amire hónapokig próbáltunk felkészülni, de mégsem lehet eléggé.
 |
| PIC első látvány |
Amikor csak állsz a nyitott inkubátor mellett, ott fekszik a babád, azt sem tudod, hol nyúlj hozzá, mivel nincs egyetlen rész se a pici testén, ahova ne lenne valami bökve-csatolva-ragasztva, és látni azt az óriási küzdelmet, amit folytat azért, hogy életben maradhasson.
Itt éreztem meg igazán először azt a bizonyos hirtelen hideget, amikor az élet egy pengeélen billeg, és bármelyik levegő lehet az utolsó.
Orvosi tekintetben sem lettünk sokkal okosabbak, tekintettel arra, hogy nem tudják mi a baja, nem tudják mi okozza, egyenlőre próbálják uralni, de elég nehezen megy.. Ez a gyakoralatban azt jelentette, hogy a tüdejének a jelenetős része nem működött, bár átmosták surfactánssal, nem segített, így nagy nyomáson, magas oxigén támogatás mellett sikerült csak az éppen elégséges 85ös sat-ot fenntartani.
 |
| Az első kézfogás |
A PIC szigorú szabályaiból adódóan a napjaink innentől elég statikussá váltak. 11-től óránként lehetett ki-és -be jutni az általunk csak zsilipnek csúfolt előtérbe. Ez természetesen nem jelenetette, hogy a gyerekhez is be lehetett menni. Itt általában fél-két és fél óra váarkozás után bekísértek a gyerekhez, ahol egyszerre egyikünk lehetett bent. Ez az idő jó alakalom volt arra, hogy a sorstárs szülőkkel megismerkedjen az ember, és bíztassuk, bátorítsuk egymást, egyfajta csoportterápiaként. Aztán általában este 9 körül, és hajnalban felhívtuk a kórházat, hogy mondjanak valamit.
Az első időszakban gyakorlatilag arról szóltak a tájékoztatások, hogy napközben stagnált, este romlott valami. Egyébként is ez a jellemző a PIC-re, hogy jóhír nincs, vagy stagnál vagy romlik valami.
 |
A második este mikor felhívtuk őket, közölték, hogy annyira leromlott a hagyományos lélegeztetés mellett az állapota, hogy át kellett rakni HFO-ra (ez egy magas frekvenciás lélegeztető, a mai gépi lélegeztetés csúcsa, és egyben utolsó lehetősége is). Ez látványra még rosszabbul nézett ki, mivel a másodpercenkénti 2-3 ki-be lélegeztetés miatt a pici teste folyamatosan rázkódott. Így telt el további három nap is. Ez a módszer szerencsére, ha nem is gyorsan, de hatni kezdett, így 3 nap után visszatették normál gépi lélegeztetésre. Bár nem nagy, de mégis ez volt ez első halvány pici javulás a születése óta. Aztán péntekre komoly dilemma elé kerültek az orvosok. Két tábor (velem együtt három) sorakozott fel. A PIC-es orvosok szerint az állapota nem alkalmas még arra, hogy az eredeti problémáját megműtsék, talán a jövő héten. A sebészek szerint az eredeti betegsége nem várhat tovább a műtétre, úgyhogy műteni kell. Én meg azon a véleményen voltam, hogy szombat vagy vasárnap lesz pont optimális az időpont. Persze a magyar egészségügyből adódóan az én javaslatomat gyorsan elvetették, mivel hétvége az más nap mint a hétközben, még egészségügyben is. A sors fintora, hogy később kiderült, valószínűleg nekem lett volna igazam, ahogy a későbbiek során többször is.
Azt azért tudni kell a PICről, és általában a kórházakról, kevés kivétellel, hogy a tájékoztatás nem erős oldaluk. Így aztán csak teljes véletlen volt, és megérzés, hogy pénteken korábban mentünk be, és kiderült, hogy épp műteni viszik Mazsit. Mivel még nem volt 11 óra, így a Prof külön engedéllyével gyorsan műtét előtt bemehettünk picit hozzá. Aztán bevitték a műtőbe, a Prof. még próbált nyugatni minket, hogy ne izguljunk ha sokáig tart.
 |
| Műtét után |
Hát elég sokáig tartott, 3 óra után jött ki a Prof. És azzal a mondattal fogadott, hogy “Különleges szülőknek különleges gyerekei vannak…” aztán bekísért a szobájába, hogy elmondja a részleteket.
A beszámoló nagyjából arról szólt, hogy az előzetesen várttal - azaz, hogy VAGY duodenum atresia, VAGY pancreas anulare, VAGY malrotatio - ellentétben a probléma duodenum atresia ÉS pancreas anulare ÉS malrotatio ÉS a patkóbél valamint a gyomor fordított elhelyzekedése mint bónusz. Ami nagyjából azt jelenti, hogy a magukban is ritka eltérések mindegyike együttesen volt jelen, aminek kb a valószínűsége a lottó 5ösével egyenlő. Egyébként jól viselte a műtétet, innentől reménykedni kell.
