2011. szeptember 12., hétfő

6 hetes kontroll - Dr. Herczegh Szabolcs

Azért valahol teljesen hihetetlen, hogy már több, mint hat hete szülők vagyunk. De mégis igaz. Hétfőn a reggeli első időpontot pályáztuk meg szokásosan, bár ezúttal nem értünk oda sokkal korábban - hiába szülőként azért kicsit másként szerveződik az élet.

Még múlt csütörtökön elmentem egy kontroll vérvételre, ennek a leletnek az átbeszélésével kezdtük. Megállapítottuk - főleg a doktorúr - hogy jók a pajzsmirigyértékeim. A gond csak az, hogy gyógyszer mellett ilyenek, így hát ezeket továbbra is kell szedni (jód és thyroxin). Átbeszéltük a szoptatás, vagyis inkább cicikiköpés kérdéskörét (ő is azon a véleményen volt, hogy a Merckformin miatt nem értékeli Zsebi a cicit). Aztán jött egy gyors kenetvétel, azzal a felkiáltással, hogy a szülés utáni hormonok képesek beindítani az esetlegesen szunnyadó problémákat. Ennek az eredménye elvileg szerdán lesz meg, ígérte a doktorúr, hogy hív, ha van valami tudnivaló. Ezen kívül megkért, hogy menjek el egy terheléses cukor vizsgálatra (inzulin is), hogy lássuk ott mi a helyzet. Kaptam receptet, s az orvosi részét ezzel le is tudtuk. Illetve még kedvesen és viccesen érdeklődött, hogy mi legyen a fogamzásgátlással, mi meg mondtuk, hogy ha nincs orvosi ellenjavaslata a következő babának, akkor semmi, inkább nem élnénk vele. Örömmel vette döntésünket. Ezután megmutattam neki a képeket, amiket előhívattam (még a kórházban kérte, hogy a 6 hetes kontrollra vigyek képet Zsebiről), hogy válasszon. Bevallom cseppet meglepett a választásával, mert hogy az alábbi kép mellett döntött;) Végül átadtuk neki hálaajándékunkat, amire természetesen mondta, hogy nem kellett volna, de azért nagyon örült neki, s látszott, hogy jól esett neki. (Egy üveg jégbort kapott;))


Végül vidáman elbúcsúztunk, kicsit talán kevéssé orvos-beteg stílusban, mert hogy a szülés óta puszival üdvözöljük egymást, de azt hiszem ezzel nincs is semmi gond, kicsit más is lett a kapcsolatunk, mint egy átlagos orvos-betegnek. Bevallom ezt egy cseppet sem bánom:)

Ja és amit mindenképpen meg kell említeni, hogy Zsebikét is üdvözölte és megcsodálta/megsimogatta, nem úgy, mint sok más orvos tesz az általa világra segített babákkal, hogy rá sem néz.