Ma úgy alakult a délután program, hogy el tudtunk menni az első ilyen előadásra. A mai téma és előadók az alábbiak voltak:
április 13: Gyermekágy (dr. Tsehai Nega) / Szülési és műtéti érzéstelenítés (dr. Vasvári Barbara, dr. Góga Ildikó)
Valójában egyébként Tsehai Nega doktornő és Góga Ildikó doktornő tartották az előadást, amit nem is neveznék igazán előadásnak. Részünkről legalábbis ez egy komoly csalódás volt a Róbert klinikán. Nem egészen ezt vártuk. Bevallom nekem az előadás, az valamiféle színes-szagos prezentációt jelent, - vizuális típus lévén - lehetőleg képekkel illusztrálva (Mert Robert Langdon is megmondta a DaVinci kódban: "A kép kifejezőbb a szónál"), de legalábbis felkészült és összeszedett előadást/beszélgetést. Nos itt nem érzetem sem a fene nagy felkészültséget, sem az összeszedettséget. Már előzetesen az odaúton beszélgettük KáeMmel, hogy itt is valószínűleg úgy fogunk járni, mint általában, kevés újat fognak tudni mondani, na de azért arra nem számítottunk, hogy lényegében semmi újat, sőt helyenként olyan dolgok hangzottak el, amik a mi ismereteink szerint nem kicsit félrevezetőek, pontatlanok voltak. (És akkor finoman fogalmaztam) Az én orvosi tárgyi tudásom nem kiemelkedő, erősen átlagosnak mondanám, de KáeMre ez nem igaz, őt érdekli a téma és komoly tudással is rendelkezik, sokat is mozog orvosi körökben, szóval az ő fülének még bántóbbak voltak bizonyos kinyilatkozások.
Alapvetően egyébként a Klinika tárgyalójában voltunk, viszonylag sokan (15-20 fő). Az előadás maga kiegészítve a néhány feltett kérdéssel úgy egy órát tartott, utána pedig kollektív szülőszobai és osztály látogatás volt. Nos az nagyon jó, hogy volt már alkalmunk megnézni a szülőszobát, mert most nem sokat tudtunk volna meg róla, hiszen ahhoz kicsit sokat voltunk. Az osztályon sem lettünk sok infóval gazdagabbak, de láttunk egy normál kétágyas szobát, a közös fürdőszobát és ami nekünk a legfontosabb volt az egyik családi szobát is (kettő van egyébként összesen). Teljesen kulturáltak a körülmények, szóval ezzel nem lesz gond.
Az összefoglaló vélemény az, hogy egy ilyen kaliberű magánklinika esetében azért hasznos lenne, ha a csoportos előadásokhoz lenne esetleg valami brosúra is...amit lehet lapozgatni, otthon emészteni, szóval kicsit nagyobb professzionalizmussal történne az egész. Vagy esetleg - akár külön térítés ellenében - lehetne választani egyéni szülésfelkészítést, ahol a saját nőgyógyász, egy aneszteziológus, egy csecsemős és esetleg egy védőnő nagyjából két óra alatt elmondana minden hasznos és fontos tudnivalót és fel lehetne tenni az egyéni kérdéseket. De hát úgy látszik azért még a magánklinikának is van hová fejlődnie;) Minden esetre még tanakodjunk, hogy legyen-e következő alkalom, vagy intézzük el egyénileg amire kíváncsiak vagyunk.