2011. július 17., vasárnap

Címszavakban - 35. hét


35. hetes pocak

Zsebi polca a konyhaszekrényben:)
A hétfői ébredés úgy látszik a vádligörcsé, ezúttal - kivételesen - a jobb görcsölt be, mondjuk messze nem olyan durván, mint a bal szokott, így magamnak álltam neki kimasszírozni, de hamar ébredt KáeM is és átvette a feladatot;) A forróságra és a múlt heti élményekre tekintettel nem a vasalást választottam programnak, hanem inkább a konyhaszekrények tüzetes átpakolását, kitakarítását, hogy itt is legyen hely Zsebi dolgainak:) Elég lassan haladtam, így hát a felső szekrényekkel lettem készen. Kora este megint a babaszobában rámolásztunk, ezúttal a kórházi csomagokat próbáltam összekészíteni. A szülőszobaival teljesen sikerült megbirkózni, az osztályossal nem egészen.

A vagány vörös...mára azért már messze nem ilyen szépek:(
Kedden érkezett az asztalos, hogy a konyhában némileg szebbé tegye a macskabiztonsági részeket. Aztán befutott várva várt Kévi barátnőm is, így kényeztetődtem kicsit...pedikűr, manikűr, szőrminimalizálás (najó ez nem annyira kényeztető:P). Utána nem álltam neki a konyha folytatásának, mert nem akartam elszúrni a szép körmöket.:)


Szerdára, mint körömkímélő tevékenységet a vasalást irányoztam elő magamnak, de KáeM megörvendeztetett vele, hogy velem maradt egész napra, így hát intézkedtünk. Például elmentünk végre és pontosítottuk az ablakpárkányaink ügyét, meg rendeltünk Zsebi szobájába lámpát (húú olyan szuper lámpája lesz, hogy csak irigykedem:P)  Azért kinéztünk magunknak is egy hasonló verziós leddel kombináltat a hálóba, de azt most nem rendeltük meg. Délután még folytattuk az előkészületes bevásárlást, ilyen-olyan apróságok a kórházi csomagokba, meg az itthoni készletek feltöltése. Aztán kora este KáeM társasházi társadalmi munkaként ásott (most éppen kerti csap vezetékhez járatot), én minőségbiztosítottam:P Ezután természetesen a vacsorán kívül már nem igen hiányzott más a boldogságunkhoz. 

A majdnem teljesen kész kórházi csomagok:)
Csütörtökön tényleg a körömkímélő vasalással kezdtem a napot, igyekeztem korán, még a nagy meleg beállta előtt nekiállni, de azt hiszem még így is kivasalódtam volna én is, ha nincs a klíma. Aztán volt megint kis csatangolás, meg Zazizás:) Végül kórházi csomagok finishelése, aztán még egy kicsi Zazizás....elutaznak most egy hétre, így előre kellett feltöltődni babázásból.;)

KáeM nagyon tanul:)
Pénteken ismét fallabda szurkoló lettem, csak ezúttal nem szórakozásból játszott KáeM, hanem edző irányításával tett szert az egész hétvégén betöltő izomlázra:P Utána szőnyeget kerestünk és nagyon gyorsan találtunk is Zsebi szobájába. Késői ebéd után pihentünk egyet, aztán a kölcsönkapott gőztisztítóval - alias Etel - letakarítottuk a motort, meg kitakarítottuk a sütöt. Etelt azért kértük kölcsön, hogy teszteljük és eldöntsük, hogy akarunk-e mi is venni. Azt mindenképpen itt is köszönjük, hogy kölcsönkaptuk:)

Vendégségben sül a vacsora:)
Szombatra vendégségbe voltunk hivatalosak. De délelőtt még takarítgattunk azért Etel segítségével, hogy teljes legyen a tesztélmény. Utána még a vendégség előtt beszereztük a magunk verzióját gőztisztítóból, alias Ernő (KáeM szerint ő egy férfias típus, amit nem is vitattam, ahogy a névadásom is tanúskodik róla:)). Aztán a vendégségnek köszönhetően bepillantást nyerhettünk egy három gyerekes család mindennapjaiba. Itt is köszönjük a meghívást és a vacsorát:)

Ernő dolgozik:)
Vasárnap reggel meglehetősen sokáig bírtuk az alvást - már önmagunkhoz képest a 8ig alvás komolynak számít - de azért belefért a délelőttbe egy kis fallabda. Főként KáeM gyakorolt, de azért én is ütögettem párat, bár KáeM véleménye szerint egy 8. hónapban lévő kismamát fallabdázni engedni bűncselekménynek számít. Után újabb aprósággal egészült ki Zsebi szobája (tényleg egyetlen dolog hiányzik már csak:)). Ezután nem igazán voltunk komolyan éhesek, ezért az ebédet vacsorára halasztottuk és nekiálltunk Ernővel takarítani. /Rövid összehasonlító elemzés a két gőztisztítóról a Gumimacikon olvasható/. Mikor már minden gőzölhető végére értünk, jött a vacsora, aztán a jól megérdemelt pihenés:)

Zsebi még mindig sokat mocorog. Viszont a héten már többször bedagadt a bokám, ami mondjuk némi felpolcolással könnyen orvosolható volt és inkább csak esztétikailag okozott gondot, fájni nem fájt szerencsére.